Nem szereted a halat? Egyél harcsát!

Egész életemben utáltam a halat. Pedig balatoni lány vagyok, de a vízből is szélsebesen futottam ki, ha csak a közelembe érkezett egy pikkelyes teremtmény. A legnagyobb kulináris élvezetem, ami a halakhoz kapcsolható, a gyorsfagyasztott halrudacska volt...

Aztán úgy hozta a sors, hogy muszáj volt elkezdenem az egészség jegyében a halak világa felé is kacsingatni. Azonban mivel már a szagától is rosszul vagyok, kerestem azt a fajta uszonyost, ami a legkevésbé érződik halnak és még egészen normális árban is van. Ekkor került képbe az afrikai harcsa. Sikerült oly módon fűszerezni, hogy a lehető legkevésbé árulja el igazi valóját, sőt, finom is lett.

Hozzávalók: 2 nagyobb szelet afrikai harcsa, só, bors, paprika, olívaolaj, vaj, natúr joghurt, citromlé, majonéz

Szeleteljük fel a halat, majd fűszerezzük be ízlés szerint, ezt követően pedig hagyjuk 10 percet az ízeket összeérni. Egy serpenyőben olvasszunk meg egy kis vajat, majd egy kis olívaolajat is öntsük rá és süssük pirosra a halszeleteket. Ha kész, tartsuk melegen, majd készítsük el hozzá az öntetet: a natúr joghurtot és majonézt egy kis sóval, borssal és kicsi citromlével keverjük össze.

Végül ízlés szerint, akár salátával, akár más körettel tálaljuk.

Ha tetszett a recept, kövess itt is!