Ha a gyerekkoromat le lehetne írni egy illattal, az a friss, meleg cipó illata lenne. Szinte rituálévá nőtte ki magát, hogy a nagymamám és én, minden nyáron, ahogy elkezdett lemenni a nap, elmentünk a kedvenc pékünkhöz, ahol olyan finom, omlós kenyeret lehetett venni, hogy én azóta se ettem ahhoz foghatót.

Teltek múltak az évek, és több borzasztó, katasztrofális és a már-már ehető kategóriába tartozó kenyérsütési próbálkozás után, a napokban sikerült egy szinte tökéletes példányt elkészítenem. Szinte. Az igazi, nagymamám féle recept persze fehér lisztből készült volna, de még tart a fürdőruha szezon, így próbálom menteni, ami menthető.

Jöjjön a recept!

Hozzávalók: 25 dkg rozsliszt, 25 dkg teljes kiőrlésű liszt, élesztő, cukor, olaj, 2,5 dl langyos víz, és én a vajat kókuszzsírral helyettesítettem, mivel elhiszem, hogy egészségesebb, de legfőképp, mert nem volt kedvem átmenni a boltba.

Összekevertem a száraz hozzávalókat, aztán jöhetett a többi, majd jó alaposan összegyúrtam (karedzés pipa), majd közel egy órát hagytam kelni, amíg szép magas nem lett. Cipót formázunk belőle, aztán mehet az előmelegített sütőbe, ahol 25-30 perc alatt, 180 fokon szépséges kenyérke lesz belőle.

Jó étvágyat!